Szerencse László

53 év a Jedlikben

Magam is elcsodálkoztam azon, hogy milyen sok időt töltöttem az iskolában.

Gyermekkor:

Édesapám 1946 óta karbantartó asztalosként dolgozott az iskolában. Itt kaptunk szolgálati lakást is. Így hétéves koromtól láthattam az iskola fejlődését, közvetlenül a II. világháború után. A jelenlegi műszaki tanári és a felette lévő emelet bombatalálatot kapott. Az újjáépítés során a Nagy Jenő utca felől egy emelettel bővítették az épületet. Sokat tartózkodtam az iskolában. Műhelyfoglalkozások alatt gyakran bementem a forgácsoló és a textil gépek közé.

A kollégiumot is az iskolában helyezték el. A hálószoba a jelenlegi könyvtár helyén, a tanulószobák a tantermekben, a konyha és az ebédlő az alagsorban volt.

A lakásunkat az Árpád út és a Nagy Jenő utca sarkán alakították ki, ami jelenleg mérőszoba. Az 50-es évek elején az épületben csak nálunk volt rádió. Itt hallgattuk együtt a tanárokkal az angol-magyar 6:3-as meccset.

Ifjúkor:

Az általános iskolát a szomszédos „Nagy Jenő”-ben végeztem el, majd a tanulmányaimat a Jedlikben folytattam. Előnye és hátránya is volt annak, hogy az épületben laktam. Osztályfőnökeim Váradi Lajos művésztanár, majd Jancsovics Antal tanár urak voltak.

1957-ben érettségiztem. Gépésztechnikusi végzettséget kaptam. Én is, mint az osztálytársaim nagy része a Vagongyárban helyezkedtem el. Mivel az ETO-ban tornásztam, kiemelt munkahelyet kaptam, ahol sokat lehetett tanulni és viszonylag magas volt a fizetésem.

Olyan brigádba kerültem, ahol a vasúti tolatómozdonyok sebességváltóját szereltük össze. Itt, az iskolában tanult gépelemekkel gyakorlatban is megismerkedhettem. Egy évi fizikai munka után a gyáregység üzem technikusa lettem.

Felnőttkor:

A vállalati dolgozók pályázhattak társadalmi ösztöndíjra. Sikeres felvételi után a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán folytattam a tanulmányaimat, ahol vagongyári ösztöndíjat kaptam. Ez 5 évig a gyárhoz kötött. Művezetőként, üzemmérnökként és gyártástervezőként dolgoztam.

1964-ben nősültem, Csaba fiam 1965-ben született. Mivel nem kaptunk lakást, két évig szüleimmel együtt az iskolában laktunk. 1965-től munka mellett esti és levelező tagozaton tanítottam. 1971-ben Szilágyi Ferenc igazgató úr nevelőtanárnak vett fel a kollégiumba. Zsúfolt volt a beosztásom, mert heti 42 óra ügyelet, 10-12 óra tanítás túlórában, az iskolában, heti 2 nap éjszakai bent alvás, havonta egy alkalommal vasárnapi ügyelet.

Szombaton is volt tanítás. Később jelentősen csökkent a kötelező óraszám.

1973-ban én lettem a kollégium igazgatója. Nagy Péter kollégámmal elvégeztük a mérnöktanári szakot a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Munkámat megkönnyítette, hogy sikerült olyan kollégiumi nevelőket választani, akik szerették a gyerekeket. A kollégium többször költözött, /Kálvária út, Adamé L. út, Káptalan domb, Szabolcska út/ jelenleg a külső Baross úton működik.

Nevelőkkel együtt hitvallásunknak tartottuk a következőket:

• Szülőkkel közvetlen kapcsolattartás személyesen, telefonon. Fő célja a nevelési problémák megelőzése.
• Napi kapcsolat az iskolával. Megkönnyítette a munkánkat, hogy mi is tanítottunk délelőttönként az iskolában. Találkozhattunk az osztályfőnökökkel és a gyerekeket tanító tanárokkal. A tanulmányi problémákat megbeszélhettük.
• Közvetlen kapcsolat a tanulókkal. Mivel csak hétvégén mehettek haza a gyerekek, néhány dologban igyekeztünk a szülőket pótolni.

Az iskolavezetés bízott bennünk, teljes önállóságot adott munkánkhoz. Az évek során több elismerést kaptunk.

2001-ben elégedett és boldog emberként mentem nyugdíjba. Jelenleg unokám, András az iskola tanulója.

Aktív munkám befejezése után Töltéstavára költöztünk. Nyugdíjas napjainkat kertészkedéssel töltjük feleségemmel.

Az iskolai nyugdíjas klub tagjai vagyunk. Az iskolavezetés nem feledkezett meg a nyugdíjasairól. Rendszeresen meghívnak bennünket rendezvényekre, kirándulásokra. Minden nyugdíjas nevében ezt hálásan köszönjük.

Győr, 2012. június Szerencse László